Makerspace.hu menni Budapest

  • Közzétéve: 2017. május 03.
  • Szerző: Strommer Nóra
Keressük új otthonunkat

Több mint 3000 résztvevő, 140 workshop, 10 nyári tábor, számtalan céges és szakmai esemény után úgy döntöttünk, hogy szeretett Nagykovácsi központunkat belvárosi helyszínre cseréljük. Te hol tudod elképzelni a Makerspace.hu közösségi műhelyét? Ebben most te is segíthetsz ha van konkrét öteled arra, hogy hol érzenénk legalább annyira otthonosan magunkat, mint Nagykovácsiban.

Egy olyan helyről álmodunk, ahol egy nagy térben párhuzamosan zajlanak az esmények. Valaki szakkörön ül, valaki nyomtat, mások terveznek, megint mások textillel dolgoznak. A térbe csak úgy beülhetsz egy jó kávéra és kicsaphatod a laptopodat, jöhetsz a legkisebb gyerekkel is vagy csinálhatod a diplomunkádat, miközben olyan emberek vesznek körbe, akik a saját vállalkozásukat fejlesztik, technológiákkal kísérleteznek. Az alkotók bringáznak, mások autóznak és vannak akik tömegközlekednek. Szeretjük a természetes fényt, igazán fontos, hogy szellőztetni tudjunk és az sem hátrány ha a közelben van egy park, ahova a kiskópékkal csatangolhatunk ha már túl sok bennük a felgyülemlett energia. 

Elhelyezkedés

Könnyen megközelíthető belvárosi helyszín. Az épület közelében parkolási lehetőséggel, valamint olyan zöldfelülettel (park, játszótér) ahová ki lehet vinni a gyerekeket egy hosszabb foglalkozás közben. Ha ilyen terület nem áll rendelkezésre akkor az épületen belül van szükségünk olyan térre, amit “játszóháznak” tudunk kialakítani. Ez lehet belsőudvar, tetőterasz vagy egyéb terület a szabad ég alatt. 

Elrendezés 

  • Lehetőleg akadálymentesített, közvetlen bejárata van az utcai frontról vagy belső udvarból nyílik.
  • Előny ha kirakattal is rendelkezik.
  • Földszinti épület, vagy épületrész, vagy rendelkezik teherlifttel a különböző gépek és alapanyagok mozgatása miatt.
  • Ideális esetben minimum két bejárata van. Egy gazdasági és egy fő bejárat.
  • A padló burkolata egyenletes, csúszásmentes, jól tisztítható, kopásálló.
  • Előny ha nem szükségesek folyósók, hanem a szeparált terek a központi, közösségi térből nyílnak.

Mérete

  • legalább 350 négyzetméter
  • de semmiképp sem több mint 800 négyzetméter

Nézd csak, ilyen részekre fogjuk felosztani 

Ha ötleted vagy javaslatod van írj nekünk a hello@makerspace.hu e-mail címre.